A LÉLEK LEGSZEBB ÉJSZAKÁJA
2 500 Ft
A 2016-ban megjelent kötet idén tíz éves. A szorosan összekapcsolódó novellák megnyerték a Libri irodalmi díj szakmai díját, készült belőlük színdarab, rádióadaptáció – Jászberényi végérvényesen belépett vele a magyar szépirodalomba.
Változatlanul az egyetlen kortárs magyar szépirodalmi mű, mely egy olyan mély lelki válságon vezeti keresztül az olvasót, amikor elszakad Istentől, korábbi meggyőződései, hite érvényét veszti. Arról beszél, amikor a test vezérlőcsillag nélkül bolyong a sötétben – mert a lélek magára hagyta. Ezeknek a történeteknek nincs tanulságuk. Ha kirajzolnak valami jót az emberben, a jónak a hiányával rajzolják ki. Jászberényi történetei tíz évvel a megjelenésük után is úgy ragyognak, mint a bezúzott kirakatok üvegszilánkjai az utcalámpák vagy a torkolattüzek fényében.



